center


Hajónapló
SzakcikkekPublicisztikákArchívum


A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekből, elemzésekből válogatunk.

Para-szubjektív: jobbra-balra
Para-Kovács Imre, Magyar Hírlap, 2006. április 23.

22:46
Kezdődhet az MSZP rendberakása, rengeteg ember kiszórása, aztán jöhet a többi. Például nem ér az önkormányzati választásokra hivatkozni. Ha nem kezdődik meg a költségvetési hiány lefaragása, akkor pofára esés jön, és ezt az SZDSZ nem is fogja hagyni. Ez is könnyebben megy majd, ha Gyurcsány megtizedeli a párt vezetőségét.
Egészségügy. Ebben minden bizonnyal nekimegy egymásnak a két párt, de azután történnie kell valaminek, mert ez a romhalmaz így nem maradhat.
Oktatási tárca. Na, itt vér fog folyni...

20:55
Érdekes lehet, hogy az eredmények ismeretében hova állnak a fideszes holdudvar szereplői. Kitart-e Orbán mellett például a Demokrata, maradnak-e a Fidesz közeli médiaszereplők.
Azonban az is megtörténhet, hogy a Fidesz sem tart ki Orbán mellett, és ezzel számtalan vidám köpönyeg fog megfordulni változatos irányokba. A vereség után nem lesz könnyű elhitetni a tagsággal, hogy Dávid Ibolya buktatta meg a pártot, Illés után mások is felvetik, hogy ki volt a hunyó, és meg is fogják találni a megfelelő személyt.

20:17
Egyértelmű tragédia lenne, ha az MSZP abszolút többséget szerezne. Mert jó, ott van Gyurcsány Ferenc, aki vállalható politikus, de a szocialista párt vezetőinek nagy része kiábrándító és vállalhatatlan személy, és összességében alkalmatlanok arra, hogy a liberálisok nélkül elvezessék az országot.
Ez egyébként Gyurcsány számára is végzetes lehetne, mert ugyan miniszterelnöki pozícióját nem veszélyeztetné az egypárti kormányzás, de ha Kiss Péterrel kellene megbeszélnie az ország helyzetét, elég hamar kihullana a haja. Egyedül maradna, hiszen eltart egy darabig, míg talál maga köré néhány Kókát, és addigra valószínűleg felsírna minden zajra, magában beszélne és szomatikus tüneteket mutatna fel.

19:59, 20:05
Dr. Illés Zoltán az első Fideszes képviselő-jelölt, aki elismerte (34%-os feldolgozottságnál), hogy veszített, veszíteni fog. Ellenfelét "tisztelt MSZP-s képviselőtársam"-nak nevezi, és – tulajdonképpen – évek óra teljesen normálisan viselkedik. Napjai a polgári szövetségben meg vannak számlálva.

Most pedig nekiment Mikolának, közvetve a Fidesz vezetőségének, mintegy befejezve pályafutását a pártban. Azt hiszem, ez csak a kezdet. Holnapig még elég sok fideszes fogja elmondani véleményét Mikoláról, Semjénről, és - irgalom atyja, ne hagyj el! - Orbánról is. A lebomlás hamarabb elkezdődött, mint gondoltam volna...

19:48
Deutsch-Für Tamás szerint elgondolkodtató, hogy a második fordulóban kevesebben vettek részt, mint az elsőben.
Deutsch-Für Tamás szerint elgondolkodtató, hogy ezek a csillagnak nevezett világító kis biszbaszok hogyan maradhatnak fent az égen.
Hozzátenném: nem csak ő mutat teljes tájékozatlanságot az országban, mivel a lakosság 62%-a azt hiszi, hogy a miniszterelnök személye az első fordulóban dől el, és ugyancsak nagyon sokan hiszik azt, hogy minden körzetben van második forduló.

Para-Kovács Imre

Para-szubjektív: jobbra-balra, Magyar Hírlap, 2006. április 23.